Nemzeti Ifjúsági Tanács (NIT) Szabadegyetem – 2022
2022 júliusában került megrendezésre a Nemzeti Ifjúsági Tanács 10. szabadegyeteme, melyen tagjaink is részt vettek. A képzés keretein belül a civil szervezetek alapításába és működésébe nyertünk bepillantást.
A rendezvényen csapatépítő feladatokat végeztünk és még a civil pénzügyek világába is belenézhettünk.
Régiók és Városok Európai Hete – 2022
2022 októberében a Régiók és Városok Európai Hetén vettünk részt Brüsszelben, ahol Faragó István alelnökünk fiatal újságíróként képviselhette Magyarországot.
A központi téma az EU kohéziós politikája volt, valamint az ehhez kapcsolódó jogi szabályozások, gazdasági hatások és a transzparenciát elősegítő nyílt adatbázisok kezelése.
Impulse Summit – 2023
2023 novemberében részt vettünk az Impulse Summit sportgazdasági konferencián a svájci St. Gallen városában.
A konferencián a médiajogok, az új monetizációs lehetőségek, valamint a sport társadalmi szerepe és a sportolók civil szerepvállalása volt a középpontban.
Közös Értékeink Program – 2023–2024
Az INSTANTPOLITIKA Egyesület részt vett a Közösségfejlesztők Egyesülete által szervezett programban, amely 2023 novembere és 2024 márciusa között zajlott.
A képzés célja az volt, hogy a civil szervezetek sikeresen pályázhassanak az Európai Unió által finanszírozott Fejlődésben+ programra, és hatékonyabban működhessenek szervezeti, pénzügyi és közösségépítési területeken.
A több mint 40 órás képzés során a résztvevők gyakorlati tudást szereztek pályázatírásból, szervezeti menedzsmentből és kapacitásfejlesztésből, valamint lehetőség nyílt új szakmai együttműködések kialakítására is.
DIGIT4ALL – Médiaműveltség és állampolgári ismeretek – 2024
Molnár András elnökünk előadóként vett részt a DIGIT4ALL projektben, amelynek célja a médiaműveltség fejlesztése, az online biztonság erősítése és a digitális írástudás támogatása volt.
Az előadások bemutatták a politikai kampányok működését, valamint az online politikai kommunikáció eszközeit, külön figyelmet fordítva a közösségi média algoritmusainak társadalmi hatásaira.
Az eseményekre 2024. május 5-én és november 6-án, online formában került sor.
CIVICAN Erasmus-projekt – 2024
2024 áprilisában a dunaszerdahelyi CIVICAN programon vettünk részt, amelyet partnerszervezetünk, a Szlovákiai Magyar Ifjúsági Szövetség szervezett.
A projekt központi témája az állampolgári tudatosság és az aktív részvétel erősítése volt.